Eredetinek teremtve az életszentségre

Kedves Krisztusban hívő testvéreim, dicsértessék a Jézus Krisztus! Csodálatos ünnep a mai, Mindenszentek főünnepe, a fény és a remény napja, amikor a menny megérinti a földet. Amikor a szentek sokaságára és ragyogására tekintünk, a pillantásunk szinte magától értetődően az éjszaka legfényesebb, legtisztább és legszelídebb csillaga felé fordul: a Boldogságos Szűz Mária felé, akit az Egyház a Mindenszentek Királynőjeként tisztel. Nem azért, mintha uralkodna felettük, hanem mert ő minden szentség édesanyja és tökéletes mintaképe. Az ő alázatos igenje által érkezett a kegyelem a világba, és kaptuk meg az Üdvözítőt. Anyai jelenlétével ma is szüntelenül formálja Jézus tanítványainak szívét minden nemzedéken át.

Itt, Medjugorjéban égi Édesanyánk már régóta és fáradhatatlanul emlékeztet bennünket arra, hogy a menny az igazi otthonunk. Számos üzenetében a Béke Királynője mindannyiunkat arra hív, hogy határozzuk el magunkat a szent élet mellett. Csak néhány gondolatot idézek üzeneteiből: „Hívlak benneteket, hogy életetekkel tegyetek tanúságot az életszentségről.” „Azt kívánom, hogy szentség és öröm legyetek mindenki számára magatok körül.” „Döntsétek el magatokat a szentség mellett, drága gyermekek! Legyen a szentség az örömötök!” A Szűzanya nem valamilyen elérhetetlen jámborságra hív, hanem megmutatja, hogy a szentség lelkünk legszebb állapota, amikor Isten közelségében és kegyelmében élünk, és ezt az örömet elvihetjük mindazoknak, akikkel találkozunk.

Testvéreim, ha az életben mindent elérünk is, de az életszentséget nem érjük el, eltévesztettük a célt, amiért teremtettünk. Isten szeretetből teremtett minket, szeretetre hív és arra, hogy szentül éljünk. Az életszentségre kell törekednünk, különben elhibázottá válik az életünk.

A szentek életében mindenekelőtt a hivatások hihetetlen sokféleségét fedezhetjük fel. Ez azt jelenti, hogy a szentség nem valami merev, sablonos egyenruha. Különleges módon megmutatkozik ez korunk fiataljában, Carlo Acutisban, aki farmert és tornacipőt viselt, s mint minden fiatal, szerette a focit, szerette az informatikát. Ő gyakran ismételt egy nagyon mély gondolatot: „Mindenki eredetinek születik, de sokan fénymásolatként halnak meg.” Sokan másolatként halnak meg, holott eredetinek teremtettünk! Ez a szent – mondhatom úgy, hogy a mi szentünk, hiszen mindannyian magunkra találhatunk benne – megértette a keresztény életszentség eredetiségét. Szentnek lenni nem azt jelenti, hogy lemásoljuk egy másik szent életét, hanem hogy Isten szeretetében teljesen önmagunkká válunk, és kibontakoztatjuk mindazt, amit Isten belénk oltott.

Carlo titka a mély, Szűzanya iránti áhítat és az Oltáriszentség iránti lángoló szeretet volt, amelyet saját autópályájának, a mennybe vezető útnak nevezett. Kiskorától mindennap imádkozta a rózsafüzért, és életét a Szűzanyának szentelte, mert meglátta benne az édesanyát, aki megőrzi minden gyermeke egyediségét. Hiszen minden gyermek más és más – ezt minden édesanya jól tudja. Carlo szerint a Szűzanya segít felfedezni Istennek azt a sajátos tervét, amelyet kifejezetten nekünk, éppen neked és nekem készített. Istennek mindannyiunkkal terve van, és mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy Máriához hasonlóan kimondjuk a magunk személyes igenjét.

Az életszentség egy másik nagy tanítója, a szent ars-i plébános arra tanít, hogy a szentség nem nehéz vagy bonyolult gyakorlatok összessége, hanem a tiszta szeretet kapcsolata az Istennel, aki a saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket. Ez pedig azt jelenti, testvéreim, hogy képessé tett minket a szeretetre. Az ars-i plébános úgy fogalmaz: a szentség nem más, mint egy Isten iránt lángoló szív. Egy szív, amely szereti Istent. Az egyetlen feladatunk ezen a világon – mondja a szent plébános – a szeretet. És hozzáteszi: ó, milyen szép szeretni Istent! A szív, amely szereti Istent, soha nem fárad el. Ugyanez a szent azt is hangsúlyozta, hogy saját erőnkből senki sem válhat szentté, csakis Krisztus testével táplálkozva. Így tanított: „Magát Istent fogadjuk be, hát mit kívánhatnánk még ennél többet? Ha megkérdeznék tőletek, mit hordoztok a szívetekben, azt felelhetnétek: azt hordozom, aki az egész mindenséget fenntartja.” Hozzáteszi: ha valóban megértenénk, mi a szentáldozás, meghalnánk, de nem a félelemtől, hanem a szeretettől.

Mi mindebből a lényeg a mi számunkra? Mindenekelőtt az, hogy ezen az ünnepen emlékezzünk a szentekre, de ez ne csupán a múlt felidézése legyen, hanem élő hívás a jelenünk számára. Az életszentségre szóló meghívás ugyanis mindannyiunknak szól, és ez a bennünk működő Szentlélek műve. Ahogy Raniero Cantalamessa bíboros rávilágított: a szent ellentéte nem a bűnös ember, hiszen a bűnös megtérhet – és mennyi megtérést látunk éppen itt, Medjugorjéban! A szent igazi ellentéte az elhibázott ember, aki elvétette létezésének végső célját, és pusztán a mulandó dolgoknak él. Isten ugyanis az örökkévalóságra teremtett bennünket, és azt kívánja, hogy már most szeretetben és szentségben éljünk. Erre tanít minket a Szentírás, Jézus és az Egyház: „Legyetek szentek, amint a ti mennyei Atyátok szent.”

Isten gyermekei vagyunk, és Ő éppen ezért ajándékozza nekünk a Szentlelkét. A Szentlélek az, aki belülről átalakít minket, erőt adva ahhoz, hogy a leghétköznapibb tetteinket is szeretettel végezzük, és ezáltal örök értéket kölcsönözzünk nekik. Kérjük gyakran a Szentlelket! Kérjük ma Máriát, a Szentlélek mátkáját és a Mindenszentek Királynőjét, valamint a szentek, különösen a hozzánk közel állók közbenjárását, hogy segítsenek nekünk ne a világ múló dolgaira építeni az életünket, amelyek képtelenek betölteni az emberi szívet. Mária anyai szeretetével fogjon kézen bennünket, és tanítson meg minket arra, hogy teljesen megnyissuk a szívünket Isten szeretetének tüzében. Amikor ez a szeretet eltölt minket, teljességgel átalakulunk, és azzá válunk, amiről Boldog Carlo Acutis beszélt: Isten eredeti alkotásaivá és Krisztus élő tanúivá az életszentségben. Ámen.