A prédikáció arról szól, hogy a vallási és erkölcsi szabályok, törvények elveszítik valódi értelmüket, ha hiányzik belőlük a szeretet és a felebarát tisztelete. Jézus példája és egy szerzetesi közösség története révén a pap arra hív, hogy minden emberben a rejtett Krisztust lássuk.
Hogyan lehetséges ez? Ezek hízelkedések, udvarlások. Íme, meghívták egy ilyen összejövetelre a farizeusok fejedeleménél, és figyelik, mit fog tenni, mit fog megszegni, melyik normát, előírást, törvényt, szokást. Jézus ezt átlátja, és akkor megkérdezi: szabad-e jót tenni, szabad-e gyógyítani, és ők hallgatnak.
Sajnos, magát a Törvényt, amely az ember javát szolgálja, amelynek középpontjában Isten és az ember áll, valahogy kivették ebből az isteni Törvényből a lelkét, a szellemét. És szeretik Jézust, hogy vajon megszeg-e valamit ebből. Nem érdekli az ember javának az ügye.
Az embert és ezt a fiatalembert, akinek betegsége volt, leskelődnek, hogy vajon tesz-e valamit, amit szemére vethetnek, amit elmondhatnak neki, amivel megvádolhatják, amit elítélhetnek. Ezért mondtam a kezdetben, hogy bánjuk meg életünk talán némely formalitását.
Jézus sok bűnös emberrel érintkezett, de senki sem ment az idegeire, mint a farizeusok és a törvénytudók, az írástudók, akik mindent tudtak, Istenem, és akik gyakran leskelődtek, akiknek nem volt szívük vagy lelkük felebarátjuk iránt, hanem csak bizonyos normákba, keretekbe kapaszkodtak. Ha minden törvényből, még Istenéből is, kizárjuk a szeretetet, ahogy nemrég mondtam, a jóságot, a felebarát iránti figyelmességet, akkor semmi sem marad nekünk, csak önmagunkká válunk, kínzóivá másoknak. Ugyanígy a földi, polgári, világi törvényeinkkel is, ha mi, keresztény emberek, nem visszük bele ezekbe a törvényekbe, kapcsolatainkba a szeretetet, nem visszük bele a szívet, ennél többet, akkor idegenekké és ellenségekké válunk egymás számára.
Nézem, a minap a plébániámon hallottam valamit kopogni délután, ami nem hagyta abba. Kimentem, és egy kisgyerek megrongálta a homlokzatot. Aztán gondolkodtam, hogyan lehetne ezt megoldani. Már van is a fejemben egy megoldás, egy fájdalommentes gél, amit nem bírnak, és van, amit fel lehet akasztani, meg szalagok, és így tovább. De eszembe jutott, megnézem, mit mond a mesterséges intelligencia, hogyan lehet megakadályozni, hogy a homlokzat tönkre menjen. És megkérdeztem, hogyan védhetem meg a homlokzatot ezektől a lyukaktól. Az első dolog, ami kijön, hogy zsíros rétegekkel, a harkályok abszolút védettek törvényekkel, szabályozásokkal, és most lent felsorolja, hogyan vannak védve.
Istennek legyen hála. Ez egy szép állat, egy szép madár, és örülök, hogy védett. Soha nem ártanék egy madárnak sem, és jó lenne, ha mások is így lennének védve. De ez valahogy megcsörrent bennem. Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát ugyanígy: a meg nem született gyermek védett-e a törvény által? Nos, már nem, valami mást ír, és én azt mondom, hogy írja… Tehát a harkály védett, de az emberi élet nem. És most ír egy egész köntörfalat, valami demagógiát. Én azt mondom, tehát a harkály az, de a gyermek nem. Aztán meg, hát ez magzat, nem gyermek, még fejlődésben van, én meg kérdezem, mikor kezdődik az élet? Megint csak, az intelligencia sok mindent ír.
Én pedig írok a harkályok tojásairól, leírom a tényeket és azt, amit a tudomány mond. És azt írja, hogy az élet a hím és a női ivarsejt egyesülésének pillanatában kezdődik, már most. És én azt mondom, hogy ez az élet nem védett, pedig a harkály igen. És tovább beszél arról, hogy ez csak egy fejlődő gyermek. Én pedig azt írom, hogy a harkály tojásai védettek-e. Azt írja, hogy abszolút. Örülök, hogy ők is itt vannak. Kérdezem, a madár tojása, az fejlődés? Hát az csak egy madár fejlődése. Tehát azt írom, hogy a madár fejlődése törvényileg védett, a gyermek fejlődése pedig nem. És így tovább. Drága testvéreim, okosan jöttetek ide. A törvény néha nem védi meg azt, ami a legértékesebb és legfontosabb.
Az élet alapvető érték. Ezt mondja nekünk a törvény, az alkotmány és józan eszünk is, de néha mégsem a legfontosabb alapérték van védve. Ahogy egy kicsit korábban mondtam, ha a törvényből, a szabályokból eltávolítjuk a szeretetet, ha eltávolítjuk a másikat és magát az életet, akkor nem jutunk messzire. És így történik, hogy minden közösségben, minden társadalomban ezek a szabályok nem fognak védeni az életet, ha csak formálisan tartjuk be őket. Egy szerzetesi közösség egy kolostorban, egy kis monostorban, ha úgy tetszik, tartotta az összes szabályt és szokást, de nem ment jól a dolog.
Az emberek ezt észrevették, valahogy nincs pozitívum, valahogy nehezek a kapcsolatok, nincs hivatásuk, az emberek abbahagyták a látogatást, a szentgyónásban is valahogy elhalt minden, alig megy valami, és az az öt szerzetes, ami maradt, nehezen végzi a kis szolgálatokat, kényszeredetten, nincs meg a testvéri szeretet, nincs élénkség, nincs öröm, minden elhalványul, és látszik a kolostor és a rend vége, és a kolostor apátja, a főnök, ha szeretnéd, tud egy kegyes emberről, egy remetéről, akinek nagy lelke van, aki átlátja a dolgokat. Elment hozzá, hogy egy kicsit megvigasztalódjon a helyzetben, amikor minden elhalt, minden valahogy halott, semmi sincs, csak valahogy működünk, nem tudom, mi a probléma. Tudsz segíteni, tanácsot adni? Erre a remete azt mondja neki: nincs ott semmi… Valakinek tanácsa van, de elmondom neked ezt. Az egyikőtök a rejtett Krisztus. De ti nem úgy bántok vele, ahogy kellene. És visszatér az a rossz ember a kolostorba, abba a kolostorba. Visszatér, és azt gondolja, hogy ez az okos, bölcs és Istenfélő ember azt mondta nekem, hogy az egyikünk a rejtett Krisztus, és nem úgy bánunk vele, ahogy kellene.
És gondolkodjatok el rajta, hogy ki lehetne ez, talán nem ez a testvér, aki a sekrestyés, talán nem ez, aki a kincstárnok, talán nem ez, aki a gazdasági igazgató, talán nem ez, aki a vikárius, és így tovább. Gondolkodjatok el, térjetek vissza a saját, térjetek vissza abba a kolostorba, és mondjátok el nekik ennek a remetének, az istenfélő embernek, a bölcsnek a válaszát, hogy egyikünk egy rejtőzködő Krisztus, és mi úgy viselkedünk, olyan hidegen, ahogy viselkedünk. És ők először nem tudnak hinni, majd elgondolkodnak: hát igen, bizonyára így van, és ki lehetne közülünk Krisztus? És akkor elkezdenek egymáshoz úgy viselkedni, mint Krisztushoz. Nem hidegek többé a kapcsolataik, hanem tele vannak tisztelettel, szeretettel, segítőkészséggel, testvéri közelséggel, örömmel.
Az idő múlásával a kapcsolatok újra életre kelnek. A közösség újraéled, beleárul a pozitív energia, a szeretet és a boldogság, és ezt a körülötte lévők is észreveszik. Nem lehet elrejteni; a szomszédok látják, hogy a misékre, a szentgyónásra, sőt a fiatalokra is eljönnek, akik a kolostorba érkeznek. Látnak a szépséget, a testvéri szeretetet, a társaságot, a segítőkészséget, és ők is csatlakoznak. Új hívők születnek, minden újra életre kel, minden újra a helyén van.
Drága testvéreim, ennek a történetnek az üzenete valójában az az igazság, ahol Jézus azt mondja: amit e legkisebbek közül eggyel is tesztek, velem tettétek. Valójában Krisztus valamiképpen mindannyiunkban jelen van, mert Ő a teste, az egyház feje. És amit a másik emberrel teszünk, titokzatos módon Krisztussal is tesszük. Tehát ha megváltoztatjuk viselkedésmintánkat, ha nem vagyunk… ha nem csak a rideg szabályokban vagyunk, ha szeretetet viszünk bele, ha tiszteletet viszünk bele, ha szolgálatot viszünk bele kapcsolatainkba, minden életre kel, öröm költözik belénk, családjainkba, közösségeinkbe, egyházainkba, minden életre kel. És akkor biztosak leszünk abban, hogy jó úton járunk, és hogy a válság van a többiekben is, és hogy a válság van bennünk is. Nekünk is így legyen, ámen.
A szöveget a Radio Mir Medjugorje élő közvetítésének mesterséges intelligenciával készült magyar tolmácsolásából állítottuk össze. Kisebb pontatlanságok előfordulhatnak; az elhangzott horvát szentbeszéd a mérvadó.


