„Én vagyok a Béke és a Kiengesztelődés Királynője” Akárcsak a kezdet, a „név” is tartalmazza valamely dolog egész valóságát.
Akárcsak a kezdet, a „név” is tartalmazza valamely dolog egész valóságát. Mária medjugorjei neve magyarázatot ad tervéről, jövetelének céljáról. 1981. június 26-án, a jelenések harmadik napján, miután a látnokok látták a Gospát, Marijának másodszor is megjelent, miközben lefelé jött a hegyről; látta a síró Szüzet, mögötte pedig egy jól kirajzolódó fakeresztet.
„Békesség, békesség, békesség, engesztelődjetek ki! Csak békesség! Béküljetek ki Istennel és egymással! Ezért hinni, imádkozni, böjtölni és gyónni kell.” (1981. jún. 26.
Később Isten Anyja megmondta, hogy az ő neve Medjugorjéban: „Béke és Kiengesztelődés Királynője”. Ne hagyjuk figyelmen kívül a kiengesztelődést, amely Mária medjugorjei művének egyik alapvető eleme. Óriási jelentőségű program a Balkánnak ezen részén, amelyet szünet nélkül testvérgyilkos konfliktusok kavarnak föl olyan népek között, akik majdnem egy nyelvet beszélnek, hasonló a kultúrájuk, ám a vallásuk különböző. Ortodoxok, katolikusok és muzulmánok hosszú generációk óta tartó konfliktusai rendszeresen vérfürdőkhöz vezetnek. A legutolsó világkonfliktus különösen véres és tragikus volt. Mária kiáltása: „engesztelődjetek ki” különös jelentőséggel testesül meg ebben a rendkívül nehéz és feszült politikai-vallási helyzetben. A felhívás a kiengesztelődésre először a horvát (katolikus), a muzulmán és a szerb (ortodox) népnek szól. De vonatkozik az egész világon minden emberre. Mária már a jelenések kezdetén kijelenti: „A világ békéje veszélyben van. Imádkozzatok a békéért!” És később: „Imádság nélkül nincsen béke.” Egész Medjugorje ez: imádkozzunk a békéért. Mária nagyon gyakran ismétli a templomban, a hegyeken, különböző imacsoportokban: „Imádkozzatok a világ békéjéért!” Vajon nem az imádság erejét mutatják a 90-es években végbement, rendkívüli kelet-európai változások?! „Az imádság és a böjt által konfliktusokat lehet megakadályozni, háborúkat lehet megállítani.” – mondja Mária. Az imádság gyógyítja a történelmet. Szemünk előtt fejeződött be egy „hidegháború”. 1989 Karácsonyán ezt mondta a látnok Ivan: „A Gospa állandóan azt kéri, hogy imádkozzunk a békéért. Ez elsősorban belső békesség, amit azután meg kell osztanunk mindenütt, hogy a világ békében éljen. Az imádság által mindenhol növekedhet a béke.” Másrészről a Gospa azt kéri, hogy imádkozzunk különleges szándékaiért, amelyek között a kelet-európai helyzet fontos helyet foglal el. Anélkül, hogy tudtuk volna, miközben a Szent Szűz imaszándékaiért imádkoztunk, közbenjártunk Kelet-Európáért. Most láthatjuk mindezek gyümölcsét. Egy alkalommal a MIR (béke) szó fényes betűkkel megjelent Medjugorje egén. Mária csodálatos meghatározást ad a békéről: „A béke szeretet, és a szeretet béke.” A béke valóban szeretet és harmónia Isten és ember, ember és ember között.
„Drága gyermekeim, békességre hívlak benneteket. Valósítsátok meg szívetekben és környezetetekben, hogy mindenki megismerje a békét, ami nem tőletek, hanem Istentől származik.” (1988. dec. 25.
A megtestesülés napján Mária a békére hív minket. Ez teljesen természetes, hiszen Krisztus születése azt a pillanatot képviseli, amikor Isten újjáteremti a harmóniát és a szeretetet az ég és a föld között. „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14) Békesség a földön: ez a Karácsony és ez Medjugorje üzenete. A béke a földre érkező szeretet. Harmónia Isten és ember között: íme, az igazi béke.
„Kicsinyeim, nagy nap ez a mai! Örvendjetek velem. Ünnepeljétek Jézus születését az én békémmel. Ezért a békéért jöttem mint édesanyátok, a Béke Királynője. Ma különleges áldásomat adom rátok, vigyétek el minden teremtményhez, hogy békéjük legyen. Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.” (1988. dec. 25.

