Olvasóterv
Napi elmélkedés · 1. nap

Miért tartanak ilyen hosszú ideje a jelenések?

Hogy a szentség útján vezessenek minket. Miért jelenik meg a Szent Szűz ilyen hosszú ideje?

1990 végéhez közeledve már kilenc és fél éve vannak mindennapos jelenések. Isten Anyja válaszol nekünk. Olvassuk üzeneteit.

„Drága gyermekeim, tudjátok, hogy miattatok maradtam itt ilyen sokáig, hogy megtanítsalak benneteket a szentség útján járni.” (1987. január 1.

1 Ekkor íródott „A Mennyország hangja” első francia kiadása.

A szentséget nem lehet néhány hét vagy hónap alatt elsajátítani, hosszú évek kellenek hozzá. Lépésről lépésre, nap nap után kell követni Máriát, ahogy azt gyakran mondja. Szeretne megtanítani bennünket járni, ezért van szükségünk gyengéd anyai pedagógiájára, napról napra, hosszú időn keresztül. Nem csupán azért jött, hogy megerősítsen, bátorítson és megmutassa az utat, hanem azért is, hogy kísérjen, vezesse minden lépésünket. Tanít minket. Mária sokáig szeretne az emberek között maradni.

„Ma is köszönetet mondok az Úrnak mindazért, amit értem tett, legfőképp azt, hogy megengedte, hogy veletek legyek ma is (…). Szívem gondoskodással követi lépéseiteket.” (1986. dec. 25.

Mária azért jött, hogy megtanítson bennünket járni, valamennyi lépésünknél mellettünk akar lenni, úgy, mint egy édesanya, aki szeretettel követi gyermeke fejlődését. Hosszú folyamat elvezetni minket a szentséghez. Nem remélhetnénk ezt a kegyelmet, ha nem járnánk iskolába. Mária Medjugorjéban megnyitotta az életszentség iskoláját, ahol minden nap, szünet nélkül tanít. Ezért beszél sokat a Szűzanya gyermekeinek. Egyszerű dolgokat ismétel, ahogy egy édesanya teszi kicsinyével. Mária Medjugorjéban úgy üzen nekünk, mint soha azelőtt.

„Úgy kívánok üzeneteket adni, mint soha azelőtt a történelem folyamán, a világ kezdete óta.” (1985. ápr. 4.

Máriának időre van szüksége ahhoz, hogy segítsen nekünk szentté válni.

„… vezetlek benneteket, mint egy járni tanuló, bizonytalan gyermeket.” (1989. dec. 25.

„Szüntelenül hívlak titeket, de még messze vagytok.” (1989. okt. 25.

„Évek óta hívlak benneteket az életszentségre, mégis messze vagytok tőle.” (1989. márc. 25.

Bár Mária velünk van, fogja a kezünket, a szentség mégis hosszú érlelődési folyamat, főként egy olyan világban, amely néha igen távol van Krisztus Lelkétől. A jelenések célja az, hogy szentté váljunk, és ezáltal megújuljon a földön a Jézusba vetett hit.

„Édesanyátok vagyok, ezért akarlak elvezetni benneteket a teljes életszentségre. Azt akarom, hogy mindenki boldog legyen itt a földön, s aztán velem legyen a mennyben. Drága gyermekeim, ez az idejövetelem célja, s ez a vágyam.” (1987. máj. 25.

Mária a szentségre hív, ez medjugorjei művének alapja. Isten soha nem tudott másképp segíteni a világnak, mint az életszentségen keresztül. Semmilyen örök üdvösség, semmilyen mély, történelmi átalakulás nem mehet végbe imádság és szentség nélkül. Ez érvényes volt Szent Ferenc korában, s érvényes a XX. század végén is. Mindig igaz lesz. A szentség pedig egészen egyszerű, lényege a Szentlélek bennünk lakása, aki önmagában szeretet. Csak a szentek szeretete képes föloldani a bűn következtében megmerevedett világunk görcseit. Ez a medjugorjei jelenések programja, terve és célja. Semmiképp nem spórolhatjuk meg a szentséget. Nem élhetünk nélküle, ezért létezik Medjugorje Mária vezetésével.

hogy a szentség révén gyógyítson és szabadítson. Isten Anyja a szentségen keresztül fel akarja emelni a földet. Szentek nélkül a kereszténység eltűnne a földről, s minden kiszáradna.

„Drága gyermekeim, ma az életszentségre hívlak benneteket. Életszentség nélkül nem élhettek.” (1986. júl. 10.

1 / 1682. nap